Tóth Artin

 

Tóth Artin vagyok, dokumentumfilmes.

 

Ez a tény önmagában meghatározó - mivel a kíváncsiság, ami a másik ember felé hajt, mindig is fundamentuma volt az létezésemnek. Azt gondolom, hogy minden ember életében van egy “időszámításunk előtt” és egy “időszámításunk után” korszak. Nekem is van ilyen. Az “előtt”-höz tartozik az, amikor tanul, dolgozik, csinál ezt-azt, talán még sikereket is ér el. Az “után” azonban általában egy sorsfordító találkozás, vagy történés után következik. Az én életemben ez az a hét év volt, amit egy kórház gyermek csontvelő-transzplantációs osztályán töltöttem el mint filmes. Ott tapasztalhattam meg igazán, micsoda ereje van annak, ha a filmkészítő nem pusztán filmes, de segítő szakember is. Teljesen ösztönösen, autodidakta módon kezdtem el a transzplantált gyerekekkel művészetterápiás foglalkozásokat vezetni. Éreztem, hogy különleges hatalma van a kamerának egy ennyire izolált környezetben élő gyerek számára. Ezek a közös munkák - ahol a gyerekek átvették a kamerát és forgattak a steril bokszban töltött életükről, - meghatárózóak voltak számomra. Láttam, ahogy jobban lesznek attól, hogy alkothatnak. Sokan közülük az akkor készített kisfilmet - videónaplót - hagyhatták egyedül hátra családtagjaiknak. Bölcsek voltak, kreatívak, ügyesek, olykor viccesek, és nagyon szerettek történetet írni a kamerával. Ahogy én is.

Ez az élmény késztet arra a mai napig, hogy konokul hinni akarjam - a gyerekeknek kell esélyt adni arra, hogy filmet készíthessenek, hogy vlogot, videónaplót forgathassanak, mert nekik köszönhetően talán jobb lesz egyszer ez a hely, ahol élünk. Kíváncsiak leszünk egymásra, törődéssel és felelősséggel fordulunk egymás felé. 

Ezt a munkát igyekszem a Téra Alapítvány elnökeként és kreatív munkatársaként végezni.