Új lehetőséget kínálunk: Összeállíthatod magadnak az önismereti folyamatodat!
Az új folyamatmodell lényege, hogy mindenki teljesen az igényeire szabottan állíthatja össze a saját "kurzusát" annak alapján, amit maga számára leghatékonyabbnak ítél meg és az időbeosztásával is össze tudja egyeztetni.
A mostani "Hol van az a híres Igazi" konzultációk jelzéseinek alapján kidolgoztunk egy új önismereti-önfejlesztő struktúrát, Téma és tartalom megegyező a "Hol van az a híres Igazi" kurzus témájával és tartalmával. Emlékeztetőül, ennek a kurzusnak a tájékoztatója:https://www.
Miben más ez, mint az eddigi kurzusok?
Gerincét az egyéni konzultációk (8+1+1) adják, melyek során meghatározott témában és meghatározott célkitűzéssel folyik a terápiás munka.
Az egyéni konzultációk meghatározott módszertani eszközök variációjából állnak, amit az egyén problémájához, alkatához és teherbírásához alakítunk. Úgy kell elképzelni, mintha kitűznénk egy célt magunk elé, és ehhez felkérnénk terapeutákat, hogy segítsenek nekünk abban, hogy ehhez hatékony eszközöket használhassunk.
Választható modulok (témák)
Ezek célja, hogy otthon is alkalmazható módszereket tanítsanak meg azoknak, akik egyéni konzultációkon vesznek részt.
Az egyéni konzultációkon a terapeuták segítségével több módszerrel is dolgoznak a résztvevők, és nyilván lesz ezek között olyan, amit szívesen megtanulnának azon a szinten, ami lehetővé teszi az alkalmazásukat otthoni környezetben.
Kiválaszthatod, hogy melyik modult érzed magad számára hasznosnak, így lesz egy teljesen rád szabott tematikád.
Gyakorlás
A gyakorlás célja, hogy a tanult módszereket, technikákat olyan szinten sajátíthassák el a résztvevők, ami a gyakorlatok hatékonyságát a későbbiekben garantálja. A gyakorlást szakember felügyelete mellett zajlik, aki segít az elakadásokban és tanácsokkal lát el. Ezek időpontja 4 alkalomból választható.
Terápiás mentor
Minden hallgatónak lesz egy terápiás folyamatot figyelemmel kísérő mentora. Ez azt jelenti, hogy a résztvevők ugyan különböző módszerekkel dolgoznak 3 terapeuta kíséretében, de ezek közül az egyik a résztvevő mentora, aki kézben tartja a dolgokat, kíséri a folyamatot, hogy abból a résztvevő számára a legjobbat hozhassa ki.
A mentor feladata, továbbá, hogy az egyéni konzultációk zárásakor a részvevőkkel közösen kidolgozzanak egy továbblépési tervet, amiben meghatározzák a jövőbeni feladatokat, célokat és ezekhez rendelt lépéseket, eszközöket.
Utógondozás
Részletek alább.