Egy mindent megérintő program, amely igazi, mély belehelyezkedést kíván

A kurzus leginkább a változtatásra bíztat, hogy ne csak tetszhalottként, „az életünk mellett” éljünk. Először el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk másképp működni. A trénerek állandó odafigyeléssel követik a bennünk zajló történéseket, és folyamatos önvizsgálatra bíztatnak. A tréning során kinyílik bennünk egy ajtó, de ez csak egy lehetőség: a saját tudatos cselekvésünk visz igazán előre, és óv meg a visszarendeződéstől. A körülöttünk élő férfiak és fiúk számára a mi változásunk gyakran félelmetes, ezért érdemes őket is a változtatásra bíztatni, és velük egy időben, velük együtt, közösen változni, változtatni.